“Üzenet Haza” Felvezető szöveg

Üzenet Haza

Online Diaszpóra Ünnep, az 1956-os Forradalom évfordulója kapcsán

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület 2020-ban szerette volna elindítani hagyományteremtő Diaszpóra Ünnepét, melyre a Világ különböző részeiből vártuk volna a magyar kultúrát ismerő, művelő magyarság képviselőit. Baráti kapcsolataink tovább erősítésével szeretnénk idővel rendszeres ünnepséget és diaszpóra tábort megvalósítani.

A koronavírus okozta világjárvány ebben az évben megakadályozta terveinket, de úgy gondoltuk, hogy – ha másként nem lehet – legalább online módon érdemes volna egy kis figyelmet szánni egymásra. Felhívásunk kapcsán üzeneteket, filmeket, fotókat kaptunk a Diaszpórában élő barátainktól, akik ezekkel az üzeneteikkel most velünk együtt ünnepelnek.

Jó egészséget kívánunk minden magyarnak a világban! Találkozunk a járvány befejeződését követően, remélhetőleg 2021-ben!

Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület

Betűk átméretezése
Kontraszt