Category: Fölszállott a Páva jelenség

EFOP-5.2.2-17-2017-00054

Reagálások a szakmától Fölszállott a Páva jelenség

Cimbi!

Örülök, hogy úgy fogalmaztad meg ezeket a dolgokat, hogy nem csak a felszínt láttad – mint pl. én -, hanem a színfalak, vagyis ahogy írod, a “takony” mögé is beláttál! Büszke vagyok rá, hogy barátok vagyunk (persze amúgy is, de ez egy nagyon fontos írás!)! Köszönöm!

Üdv: G. (Boka Gábor)

 

Drága Cimbi!

Csodálatosan megírtad, gratulálok! Olyan jó lenne, ha az illetékesek is megértenék…hátha!

Both Aranka

 

Szia Cimbi ,

nagyon köszönöm ,hogy megnézted a felvételt  és  amit irtál Àronnak

a Páváról irtakat meg megsüvegelem , kitehetem a délibáb oldalára ?

Boldog ùj évet nektek

Gábor (Kilyénfalvi Gábor)

 

Szia Cimbi !

Teljesen igazad van  az én ismeröseim között szinte senki nem nézte idén már, mert olyan volt ahogy irtad . meg ez a döntök döntöje is erösen többedik bör ugyan arról a marháról .

Üdv Gábor

 

Kedves Cimbi!

Annyira jó, hogy TE létezel és áldásos, fantasztikusan aktív ténykedésed mellett hallatod is a véleményedet és hangodat, amely bizony az igazság hangja. Szívemből szóltál a Pávával kapcsolatban, amelyet a pénteki próbák miatt nem igazán követtem, de amit láttam az időnként elborzasztott…. pedig nem ismerem a részleteket. Időm sem volt fogalmazgatni magamban az ezzel kapcsolatos véleményemet, amikor elolvastam a soraidat.

Ott ülnek a Páva zsűrijében szakmánk egykor volt, idősebb “vezéralakjai”, amitől egy kissé furcsán érzem magam. Most akkor ez az új trend????

Nem. Nem szeretjük ezt az irányzatot. Magunk sem ezt műveljük, sem kedvünk, sem pénzünk, sem semmink nincs hozzá, szerencsére. Mi csináljuk a kis táncházainkat, rendezvényeinket, hagyományainkat.. Olyan utat szeretnénk járni, mint ti, persze sokkal kisebb ívben és kisvárosi környezetben, de büszke vagyok magunkra.

Nincs hiányérzetem, nem irigykedem senkire őszintén. De nagyon ijesztő, hogy merre megy az útja a mozgalmunknak! Amikor országosan annyi fiatal táncol, zenél, énekel mint még soha, el tudjuk rontani? És el tudjuk rontani.

Valami nagy-nagy párbeszédre lenne szükség, mert bizony Tinka, Halmos Béla és a többi igaz szakmai elődünk forog a sírjában.

Köszönjük, hogy vagy Cimbi és áldott, termékeny új esztendőt kívánunk Neked, kis családodnak, szeretteidnek és dolgos környezetednek is! Annyi program van ebben a hírlevélben, hogy fantasztikus! Gratulálok ahhoz az óriási, lélekemelő és -mentő munkához, amit Kiscsőszön és környékén végeztek!

Szeretettel ölel Benneteket: Böbi (Gyurkó Erzsébet)

 

Kedves Cimbi!

Végigolvastam a Páváról összegzett gondolataidat. Kemény kritika, de egyet tudok érteni vele, különösen azért is mert a negatívumok mellett az észrevehető jót is leírtad. Sajnos arányaiban, jóval kevesebb ez a “hozadék”, mint a “vivedék”.

A kesergés helyett / mellett tovább olvastam az újságot, ami pozitív megoldási lehetőséget, példát, választ ad a felmerülő kérdésekre.

Nagyon nagyra tartom azt a igazán nagy távolságokra is ható közösségi életet, amit Kiscsősz központtal termetetek.

Sok energiát és az eredményekből támadó feltöltődést kívánok ebben a boldog új évben is. Mindehhez még jó kedvet, egészséget és a Teremtő támogatását, hogy minden jóravaló gondolat, terv megvalósulhasson.

 

A hajnali harangszónak giling-galangója,

Hirdetgeti, hogy az évnek itt a fordulója.

Azért friss jó egészséget, bort, búzát és békességet

Adjon Isten bőven az újesztendőben.

 

Friss legyen a reménységünk, mint a hal a vízben,

Irigyünknek, gyűlölőnknek ne jusson egy csöpp se.

Azért friss jó egészséget, bort, búzát és békességet

Adjon Isten bőven az újesztendőben.

 

Sok örömöt és boldogságot kívánok a szűk, de remélhetőleg hamarosan bővülő kedves családotoknak is.

szeretettel

Era (Juhász Erika)

 

Kedves Cimbi!

Először Nektek is boldog új esztendőt és sikeres terveket kívánok!Mindig érdeklődéssel olvasom a hírlevelet, de most különösen fontosat írtál. Jómagam is néztem a Pávát és nem tudtam, hogy mi lehet vele a gond, mert nem olyan volt mint korábban. A Te írásod világította meg, hogy mi is lehetett a probléma. Nagyon sajnálom, hogy ez is olyan kezekbe került, ami pont a legfőbb értékeket veszi ki belőle. Jó lenne, ha azok is olvasnák akiknek szól, de lehet, hogy jobb ha nem, mert a reakciójuk nem a javítás, hanem az ellenkezője lehet… Bízom benne, hogy az első lesz.Továbbra is csodálattal nézem, hogy töretlen a lendület és az értékteremtés nálatok. Sok kitartást hozzá!

Szép napot kívánva, üdvözlettel: Mezőszentgyörgyi Dávid

 

Szia Cimbi!

Olvastam a Hidak Hírlevelet ahogy ezt eddig is tettem. Örültem a Páva kapcsán tett írásodnak, észrevételeidnek, gondolataidnak…Tökéletesen egyetértek veled. Örülök, hogy leírtad.

Üdv.:Öcsi (Hahn-Kakas István)

 

K.Cimbi!

Gratulálunk a találó,  igaz gondolatokat bátran megfogalmazó kinyilatkoztatáshoz. Mélyen egyetértünk, köszönjük a szakma nevében! Továbbítani lehet?

Szabó Szilárd, Németh Ildikó

 

 

Kedves Testvérbátyám!

“Pávás” soraidat olvasva, elgondolkoztam, hogy megint mennyire bosszanthattak fel olyanok, akiknek valóban csak az anyagiak számítanak (pedig KÖZSZOLGÁLATI-nak kellene lennie, nem pedig profitorientáltnak ugye)… Persze még ott van a hozzánemértés és a határozatlansági, meg még sok más tényező is.

Én nem értek hozzá, de azt igazolhatom, hogy tényleg hatalmasat akartak keríteni neki. Abból ítélkezve, amit láttam belőle, mert többségében én is találtam egyéb elfoglaltságot magamnak az adások időpontjában. Ha a háttérben ez a sok minden tényleg így történt, az elszomorító…

Most is elfogultság nélkül osztom véleményedet és talán olyanok is olvassák akiknek okulnia kellene belőle.

Ui: mindig lesznek olyanok is, akik öntudatra ébrednek, de reméljük néhányan olyanok is, akik felvilágosítanak és megértetnek.

Kovács Krisztián – Kiki

 

Cimbi!

Próbáltam alaposabban utánanézni a kakasdi betlehemezés történetének – meglehetősen sok anyag van -, de sajnos nem tudok most annyi időt szakítani rá, hogy minden részletre kiterjedően hitelesen számolhassak be egy 1960-as évekbeli történetről. Fiatalon, Bálint Karcsitól – nemezes süveges, tekerőlantos óriás, akit sokan ismerhettek – halottam,  aki a magyar dramatikus játékok nagy megszállottja és művelője is volt a mézeskalácskészítés mellett. Karcsi számomra hiteles, alapos ember, tehát nem kételkedem az ő általa elmesélt történetben. Azt mesélte – és akkor így legyen szájról-szájra terjedő “szájhagyomány” -, hogy az 1960-as években a már (vagy közel.., vagy több, mint…) 20 éve itt élő bukovinai székelyekhez “leutazott” az akkori Magyar Televízió, és az akkori eszközökkel rögzítették a még Bukovinából hozott, és megőrzött betlehemes játékukat. A történet szerint, az akkori betlehemes csapatot szétzilálta a televízió azzal, hogy először is egy olyan dologért fizetett, amit borral, kaláccsal szoktak honorálni, másrészt elkezdtek szelektálni, hogy az angyal csak csilingel, és annyi mindössze a szövege, hogy “Gloria, Gloria in Excelsis Deo”, míg pl. a királyok meglehetősen terjedelmes szöveget mondtak, ezért ennek arányában különféle összegeket fizettek ki a részvevőknek. Hangsúlyozom, hogy Karcsi számomra hiteles személy, tehát nem anekdotaként kezelem ezt a történetet!

Valójában az írásod minden fejezetéhez lennének gondolataim (engem a regölésetek kapcsán írt gondolataid érintettek meg leginkább!), de így félig-meddig laikusként én már az első Pávától meglehetősen kritikus voltam. Az első műsor-sorozatban leginkább a minősíthetetlen felvételek, illetve azoknak vágása, értelmetlensége háborított fel. Aztán egyre-inkább eltávolodtam ettől a produkciótól. Akkor, már az első sorozatnál az volt a gondolatom, hogy nem sok kellett volna, hogy ez a műsor jó legyen, de amit leírsz, meg amit láttam, az annak az igazolása, hogy az első pillanatban egy rossz irányba predesztinált történet volt ez az egész.

A későbbi évfolyamokban csak pillanatokra szondáztam bele a műsorokba, holott alapvetően rengeteg tehetséges fiatal színvonalas műsorát nézhettem volna meg. Volt egy olyan év, amikor azt tettem, hogy a zsűri értékelésekor kapcsoltam át – akár egy reklámra -, hogy ne bosszantsam fel magam az üres tudálékosságon, a sokszor semmilyen pedagógiai érzékkel nem bíró, kifejezetten bántó kritikákon (úgy hallottam utólag, hogy az utóbbiak miatt konkrét botrányok is voltak a háttérben).

A tavalyi döntőt a Hajdú Táncegyüttes miatt megnéztem, mert évtizedes az együttműködésünk, de amit a díjkiosztáson láttam, azt nem hittem el… Azt már a hozzám képest is laikusabb ember megkérdezte – akinek senkije nem érintett a néptánc, népzene terén, és ilyen meglehetősen kevés van ebben az országban -, hogy “Ez mi volt?!” Az, hogy egy az elődöntőben és egy a középdöntőben kiesett táncegyüttes nagyobb összeget kap “jutalmul” – és ne feledjük, hogy egy táncegyüttesnél ezek az összegek elmennek egy talpalásra (és ez egyben egy kritika is!) -, mint a holtverseny egyik győztese…, hát ezt nehéz megmagyarázni. (Alapvetően ennek a szituációnak az ismérvei a korrupció gyanúját vetik fel, és mindezt ország, világ szeme előtt…) Ráadásul így az sem kerülhetett fókuszba, hogy Serfőző Sándor a magánvagyonából ajánlotta fel egy komolyabb összeget, ami egy nagyívű gesztus volt, és ha fókuszba kerül ez a dolog, talán másokat is sarkallhatott volna ilyen cselekedetre. Ez utóbbi problémáért pedig felelős a televízió, illetve a műsor szerkesztősége csakúgy, mint a zsűri.

… és pedagógiai szinten nem csak ez volt probléma, gondoljunk a Zalai Táncegyüttes lelkében megsértett fiú karára, vagy egy másik, távlatokkal nem rendelkező “fiú csapat” (azt hiszem ez valami pop-zenei megfogalmazás, de kb. ezt a szintet hozták a megszólalásaikkal) piedesztálra emelésére, ahol pedagógiailag az évtizede munkát folytató együttesek lebecsülését is érzem velük szemben. Azzal nyilván nem kell vitatkozni, hogy a zsűri kit választ ki győztesként, mert a szubjektív véleménynek tere van, ha már egy efféle “szpartakiádra” megy az ember. Ugyanakkor abban van felelőssége a megszólalóknak, hogy amit mond, azt, hogy mondja.

Tehát nemcsak a televíziós struktúrát, hanem az elvileg szakmai hozzáállást is kritikusan szemlélem, függetlenül attól, hogy volt olyan zsűritag, aki ha keményebben is fogalmazott, az az építő jelleg határán belül mozgott. Ugyanakkor a zsűrit egy képződménynek tekintem, tehát nem tudom különválasztani őket.

Eleve rossznak tartom a versengést, hiszen a művészet határát feszegető dologról lévén szó, nekem mindig a múzsák és a szirének énekversenye a mérvadó ezen a téren. Ezért is írtam le a “szpartakiád” szót korábban. Megmérettetés kell, kritika kell, de a pontozás nem szükségszerű. Ezért is megy el pl. a tempó egy szerintem értelmezhetetlen irányba, amikor már nem tud a földre csapódni a csizma sarka, de akkor az már nem az a tánc, ami még rosszabb: akkor az már nem tánc.

Üdv: G. (Boka Gábor)

 

Kedves Cimbi!

Olvasva A Fölszállott a Páva margójára című írásodat egyetértésünk jeléül küldjük az alábbi fényképet, amely 2018. december végén készült Homokbödögén. (fotó a homokbödögei regösökről)

Búék

Homokbödöge Táncegyüttes

 

Kedves Bea és Cimbi!

Sikerekben gazdag új esztendöt kivánunk Nektek!

Ezenkivül :Bort ,buzát, egészséget, és további boldog életet!

Baráti üdvözlettel

Öcsi +Ibolya+Andor+Dániel+a Csöbörcsök táncegyüttes

U.I.

Nagyon tetszett a pávát biráló szöveged.

Rátetted a pontot!

Jozef Kemenj
Allianz Deutschland AG
Ressort Finanzen

Fachbereich Interne Dienste

 

Pontos és objektív értékelés.

Remélem azok is olvassák, akiiknek szól!

Cimbi, kitartást, egészséget és sok-sok erőt a további munkádhoz!

üdvárpi (Bakos Árpád)

 

Szia Cimbi!

BÚÉK! 🙂

Olvastam a pávás cikket!

Cimbi, a szívemből szóltál!!

Remélem az illetékesek is olvassák!

Kíváncsi lennék a véleményedre pár dologról, remélem tudunk egy jó pohárka ital mellett beszélni majd! 🙂

Ölelés!

MZs (Majnik Zsolt)

 

 

Szia Cimbi!

Ezt továbbítottam Nikolának is, aki tutti mély együttérzéssel fogja olvasni a Páva kritikádat. (Én is!)

Á. (Herczku Ági)

 

Kedves Cimbi!

BÚÉK!

És köszönöm, hogy megosztottad velem – cikkeden keresztül – a pávás gondolataid. Magamat ostoroztam, hogy nem azt látom, amit kellene, de most megnyugodtam. Teljes mértékben egyetértek.

Baráti üdvözlettel: MA (Müller Anita)

 

Szevasz Cimbi,

Barátom, rég beszéltünk, s nem tudom, hogy működő-e még ez a drótposta-címed. Tán még nem késő boldog új évet kívánnom Neked és családodnak. Az Isten tartson meg Benneteket, minden földi jóval ebben az esztendőben is.

Egy cikk miatt zavarlak soraimmal, melyet a Páváról írtál – https://folkradio.hu/hir/8015 – és szinte teljesen véletlenül olvastam. Örömmel tölt el, hogy végre nyilvánosan a szakmán belülről valaki korrektül felépített különvéleményt fogalmaz meg és nem megy örömtől örülve, rikácsolva de vakon és süketen a tömeggel. Véleményed javarészt találkozik az enyémmel.

Üdvözlettel, barátsággal       Gyetvai Zoltán

 

Olvastam írasod a páváról. Nagyon jó, mindenben igazad van! Könczei (Árpád)

Szia. Bocs hogy ilyen későn zavarok. Most olvastam a Facebookon az írásodat. A lényegre tapintottál, marha jól fogalmazva..,,

Nyuszi (Oláh Attila)

Mi is szállott fel kérdőjellel

Mi is szállott fel kérdőjellel

Fölszállott a Páva cikk, álláspont

Az Advent kapcsán készült televíziós műsorban országos szakmai intézményünk egyik munkatársa nyilatkozatából megtudhattuk, hogy a hagyományosan élő paraszti kultúra immár nem létezik, ezért a városi intézmények feladata, hogy azt tovább örökítse, bemutassa. Nos, neki is címezzük a fenti képet, ahol kilenc helyi, vagy környékbeli személy is látható, jelentős életkori eltérésekkel. Mindannyian ismerik a regölés helyi dallamát és szövegváltozatát, mellyel évről-évre végigjárják egy száz lelkes, paraszti gazdálkodásból élő falu házait. A felnőttek emellett ismerik a gazdálkodás, állattartás, növénytermesztés fortélyait, többen tudnak kosarat kötni, ostort fonni, lovat szerszámozni, hajtani, lovagolni, feleségeik pedig el tudják készíteni a hagyományos ünnepi ételeket, süteményeket. A paraszti kultúra tehát létezik. Mindemellett köszönjük a városi kultúrát képviselő intézményeknek, hogy igyekeznek a vidéki (paraszti) értékeket közkinccsé tenni, bemutatni, ezáltal nevelni, érzékenyebbé tenni a nagyvárosok lakóit.

A Fölszállott a Páva margójára

A fenti tépelődés természetesen éppen annyira kisarkított, mint az a megállapítás, amelyre reagálásként született. A TV-ben nyilatkozó személy messze nem úgy gondolta, mint ahogy kimondta. Mi pedig kimondhatatlanul fontosnak tartjuk, hogy a városokban működő közművelődési intézmények, szakmai szervezetek, egyesületek a lehető legszélesebb körök számára tegyék mindennapossá a népdal, népzene, kézi alkotóművészetek átélését, „használatát”. A kérdés csak az, hogy mit és hogyan? Nem szabad nem észrevenni, hogy a népművészet mára egy kiemelt megélhetési ágazat lett, melyben más területekhez hasonlóan egyre nagyobb teret kap a verseny, a „minőségbiztosítás”, a jónál is jobbra, gazdagabbra, sikeresebbre való törekvés. No, hát itt válik el a két vágány egymástól… Amíg a paraszti kultúrában az élet lelki jobbá tételének része volt a népművészet, a városiban inkább gazdasági tényezővé vált. A pénz pedig nagy úr!

Hofi Géza máig élő szavai csengenek a fülembe, amikor egy augusztus 20-i ünnepség kapcsán ezt mondta a rádiókabaréban: „… be akarják csomagolni a Lánchidat…, szép, rózsaszínű, fényes, rezgős… takonyba!…” A nyugati világ majmolása volt ennek a kemény poénnak a háttere, melynek határozottan része volt a valós kritizálási szándék. A túlzásokba forduló cicomázás, torzulást eredményező exrtásítás ellen harcolt már akkor is. Vizuális típus vagyok, így akár magam elé is idézhetném ezt a szürreális képet. Nem kell hozzá más, mint a Lánchíd, meg az említett, életidegen csomagolóanyag. Az egyik évszázados érték, mely elődeink nemzetépítő munkáját dicsérve hirdeti a világnak a magyarok tudását, a másik pedig gyorsan előállítható, értéktelen szemét.

Átvetíthető ez a kép a zenei és táncos kultúránkra is. Az egyik eszköz az évszázados paraszti kultúrából merített matéria, a másik a cukormáz, amely viselkedésben, akrobata mutatványokban, revü elemekben, túlcicomázott viseletekben ölt formát. A néptánc-mozgalom és a népzenei élet nagy személyiségei újra és újra elmondják az ezzel kapcsolatos aggályaikat. Már-már elhinném nekik, hogy Ők is Hofi Géza véleményén vannak. Aztán pedig jön a zsűrizés, a döntés, az eredmény, a díjazás, mely kiemeli, nagyra értékeli, példának állítja a rezgős takonyba való csomagolást. – „Persze, persze, tudjuk, hogy nem minden tökéletes, de értékelni kell, hogy milyen jelentős műhelyekről van szó, hogy mekkora utánpótlást nevelnek, milyen sok előadást tartanak, és hogy hányszor képviselik hazánkat a világban….” Rendben. Értékeljük. De hol a közösség? Hol van az érték, amit ennek a közösségnek képviselnie kellene?

Ilyenkor szívesen megidézném Martin György szellemét és megkérdezném tőle, hogy mit gondol arról, amikor ötven lezselézett hajú srác őrült tempóban, tablóba rendezve táncolja egyetlen személy legényesét, minden lehetséges manírt és színpadi térváltást bevetve, őrülten rohangálva, rángatózva, artikulálatlanul üvöltve… Vajon büszke lenne? Szerintem utálná, megbotránkozna. Pedig az ötvenből legalább húsz még az orrcimpa rezzenését is leutánozta. Hát, még ha látná a próbateremben az elasztikus, herekivillantós pókember ruhákat és az ízületkímélő, méregdrága neonszínű edzőcipőket…  Egyet biztosan tudok: Erdélyben csak azért nem verik meg az ilyen srácokat a bálban, mert soha eszükbe sem jut elmenni Erdélybe… Ha mégis kialakulna egy ilyen szituáció, akkor a bölcs falusiak csak legyintenének; – bolond…, hagyjuk!

Az ilyen előadásokat látva gyakran azon vacillálok, vajon nem eleve paródiának szánták-e a művet? Minden esetre abban biztos lehetek, hogy azok a srácok nem ismerik a paraszti kultúrát, nem is kerültek vele kapcsolatba és sajnos a mestereik sem szándékozzák ezeket a gyökereket kialakítani és mélyebbre ereszteni. A táncos csak egy eszköz, csakúgy, mint maga a tánc is. Az önmegvalósítás eszköze, mely háttérbe szorít minden más érdeket és értéket. A koreográfus-oktató önmagát akarja sikerre vinni. S ha egy táncos droid véletlenül öntudatra ébred, hogy a mátrixból megszabadulva személyiséggé csiszolja magát, vagyis elköszön a droidhadseregtől…, nos azt leárulózza, kitagadja, levegőnek nézi. Ebből máris láthatjuk, hogy pedagógiai szándéknak nyoma sincs, hiszen a pedagógus a világra készít fel, útravalót akar adni és büszke rá, ha a tanítványa az életben érvényesül és kiteljesedik.

No, de mi köze a Fölszállott a Páva műsornak ahhoz, amit most összehordtam? Az a véleményem, hogy az idei Páva zászlójára tűzte a takonyba csomagolást. Mindvégig úgy éreztem, hogy a szakma és a televízió totális szembemenése zajlik. Amit a TV este „becsomagolt”, azt az együttesek, mentorok, zsűritagok reggelre megpróbáltak „kicsomagolni”…, sajnos sikertelenül.

Kezdjük mindjárt a forradalmi ötlettel; a zsűri helyett a közönség döntsön.

Nem tudom, hogy a Zsűri tagjai végiggondolták-e a szerepüket, mielőtt elvállalták ezt az évadot, de abban szinte biztos vagyok, hogy a középdöntők tájékán már elgondolkoztak ezen. Tulajdonképpen szinte semmit nem tudtak befolyásolni. A televízió minden pillanatban azt sugallta, erőltette, hogy itt most nincs vesztenivaló. Szervezzünk szavazókat és sikerre vihetjük a produkciónkat!!! A Zsűri veretes szakmai véleményeit a zsibongóból rendre a „SZAVAZZ A …-AS KÓDRA” kontrák követték. A szavazásra való buzdításnak a legváltozatosabb, leggügyébb formáit megismerve kalandozhattunk végig az adáson. Állítólag a nézettség növelése volt a cél. Nos, valós adatokat nem tudunk, de én biztos vagyok benne, hogy idén csökkenés volt a nézettségben. Azt is tudhatjuk, hogy a szavazatok nem a produkció látványa alapján érkeztek, hiszen a nyolcvan százalékuk az adás első tíz percében megérkezett. Az utolsó produkcióra is!!!! Ez tehát számunkra egyetlen üzenetet hordozott: szervezz és nyerhetsz! Csak széljegyzetként említem, hogy egyszer szívesen meghívnám ebédre azt a híres közjegyzőt, akit évek óta minden adásban emlegetnek (Columbo felesége…). Az egyetlen ok, amiért a szavazásos megoldás nem hozott nagyobb botrányt, hogy az együttesek, szólisták, az eddigi legtisztességesebb viselkedést tanúsítva, még így is képesek voltak örülni egymás sikerének.

Zsibongói „őrület”

A Pávák Pávájának koncepciója az állandó vidámság, a fiatalos, lendületes, örömteliség volt. Nem adunk időt az önmarcangoló izgulásnak, a színpadra lépés előtti felkészülő elmélkedésnek, itt a lényeg az, hogy mindenki mindig vidám és még annál is vidámabb!!! Spontán örömünket pedig mindig éppen elkapja egy kamera. A valóságban úgy zajlott mindez, hogy a zsibongónak nevezett várakozó helyiségben egy határozott televíziós „smasszer” előre beidomított mindenkit, elmondta, hogy mettől-meddig kell teljes tüdőből mulatni! Majd amikor eljött a pillanat, erőteljes hangon kikövetelte a harsány mulatozást. Ha az őrjöngés alábbhagyott, széles gesztusokkal integetve követelte a fokozását. Az első adásnapokon teljes fejetlenség alakult ki, hiszen ezt az elképzelést nem egyeztették előre a szereplőkkel. A zenészek így rendre rázendítettek a legócskább műdalokra, többször előkerültek a román hateganák, Fási Mulatót megszégyenítő dajdajozások. Miután ezt szóvá tettem, nem történt más, mint hogy a következő adásokban az aktuálisan jelen lévő zenekarokat bízták meg a helyszínen, vállukra téve ezzel a felelősséget a zsibongói minőségért. Egy idő után már mindegy volt, hogy mi szól, mert állandósulnia kellett a harsogásnak, ugrálásnak, szurkolásnak. Így eshetett meg, hogy a gazdag népviseletbe öltözött fiatal menyecskék diszkóba illő ugrabugrálással, viktória jelet mutogatva, sikongatva kérték a szavazatokat, vagy hogy a kimértségükről híres székelyek viseletét hordó legények „áj, romale, áj, savale” csingerálással mulattak a lépcsőkön. Rosszallásomat látva smasszer barátunk egyszer aztán félig gúnyosan megkérdezte tőlem, hogy milyen zenét szeretnék hallani? Körülöttünk állt a Szentendre Táncegyüttes felöltözve a legmesésebb rábaközi viseletbe… No, ezt a kérdést kellett volna feltenni két hónappal az adás kezdete előtt!!! Hiszen a Zsibongó volt a Páva második legkiemeltebb színtere! A teljes kiborulásom akkor következett el, amikor Hideg Annát, a híres mezőségi énekest is a hangosan zsivalygó tömegben akarták interjúra bírni. A nagyot halló asszony szégyenkezve szomorkodott, hogy nem értette a kérdéseket, így a válasz sem volt méltó ahhoz, amit Ő itt képviselni szeretett volna. Nem baj, no, Anna néni túlteszi magát ezen! Hiszen ez a műsor nem Őróla szól, örüljön, hogy ott lehetett!

Dizájn

Azt hittem, hogy a két évvel ezelőtti „vérbirkák és vértyúkok” után már nem jöhet rosszabb. A műsor esztétái azonban idén is megtették a magukét. A természetes formák világa nem kell, elég csak, ha ránézünk! Mi sem egyszerűbb, mint egy gyönyörű, régi formavilágot felhasználni és lopni…! Ezt csinálják manapság a silány etno-világzenei együttesek is, sikerük is van, hát miért ne lehetne ugyanezt a népművészet formavilágából merítve megtenni? Csakhogy a digitális megoldások nem sok szépet tudtak ebből kihozni. Okányi Misi mögött pl. az Enterprice űrhajó parkolt, mellette hullott a lelőtt ellenséges hajók robbanásából származó tűzeső… Hallhattunk vicces megjegyzést a Titanic gépházáról és Super Mario akadálypályájáról is… Állandó villogás, csillogás, életidegen színek és effektek, benne az alig látható énekes, vagy szólista. Mindez mire jó? Kinek tetszik? Kit akar elkápráztatni? Mit akar üzenni? Ezzel akarták a modern világ és a hagyományos világ közötti kapcsolatot erősíteni? Szerintem nem sikerült. Sikerült viszont elmarni a hagyományos világban élő nézőközönség jelentős részét és a szakmabelieket is. A néptáncosok százezres tömege egyszerűen nem nézte a Pávát. Ezt első kézből mondhatom, hiszen rendszeresen járom a vidéki együtteseket és mindenhol szóba került a téma. Nem ért annyit a műsor, hogy a pénteki próbát elhalasszák miatta. Őszintén sajnáltam a műsorvezetőket, a gyakran viccesbe hajló öltözeteik miatt.

Belső hangulat, küldetés

Az előző időszakban, a válogatások, nyári táborok során rendezett találkozó-sorozat már önmagában közösségteremtő erővel bírt. Az előzetes alkalmaknál a csoportok ismerkedhettek, találkozhattak, közösségi élményekkel és szakmai értékekkel gazdagodtak. Magyarul Ők is nyertek valamit, nem csak a TV. Most nem volt válogatás, nem volt találkozó, sem tábor. Egyszerűen csak meló, szerződés-szerűen. Pontosan ennek megfelelően viselkedtek a szereplők is. Különösebb belső töltöttség nélkül elvégezték a vállalt munkát. A kiesők elkönyvelték, hogy többet nem kell jönniük, majd egy „no, végre egy nyugodt Advent” elmormolása mellett lezárták magukban a Pávát. A Fölszállott a Páva tehát többé nem közösségépítő műsor, amely az értékek átadását célozza, hanem egyszerű show, amely néhány TV-s szerkesztő, tanácsadó elképzeléseit tükrözi.

Néhány pozitívum:

  • A Pávák történetének legtisztább, legszínvonalasabb sorozatát hozták a záró műsorszámok, melyeket Fitos Dezső és Kocsis Enikő szerkesztettek. Nagy értéket állítottak színpadra!
  • Elismerés jár a szólistáknak, zenekaroknak és táncegyütteseknek, amiért önmagukat a lehető legméltóbb módon képviselték a műsorban. (Azért itt sajnos volt néhány megkérdőjelezhető produkció, ami alapvetően az előzetes szakmai kontroll hiánya miatt kerülhetett be.)
  • Pál István Szalonna és Bandája nagy alázattal és tökéletes színvonalon „szolgálta” mindvégig a szereplőket, köszönet jár érte.
  • A Zsűri – talán érezve a bajt – egyre mélyebbre nyúló értékelésekkel próbálta korrigálni a kialakult szakmaiatlanságot.

 

Kovács Norbert Cimbi

Betűk átméretezése
Kontraszt