Category: Természeti kincsek

Vasuta Gábor természetfotós

Gyerekkorom óta a természet szerelmese és őszinte csodálója vagyok. Kedves olvasóimat hívom napi kalandozásokra…

 

http://vasuta.blogspot.com/

A Marcal-medence

marcal.tmr

Bizonyára sokan hallottak már a Dunántúl szívében emelkedő Somló-hegyről és bortermelő vidékéről, ahonnan a több neves költőnk által versbe foglalt híres királyok bora, vagy ha úgy tetszik, nászéjszakák bora származik. De talán a Ság-hegy hallatán is többeknek elevenednek fel felejthetetlen élmények az ott látott kráterről, ahol a kitörés pillanatait olyan csodálatos módon megőrzött lávafolyásokban gyönyörködhetett.

Erről a két tanúhegyről, melyek mindössze 20 km-re helyezkednek el egymástól, és melyek olyan merészen törik meg a Kisalföld síkját, többé-kevésbé már mindenki hallott, a köztük húzódó Marcal-medence sötét és veszedelmes mocsarairól, ingoványairól, végtelen nádasairól és hatalmas madártömegéről azonban már nyilván kevesebben tudnak. Ezen nincs is mit csodálkozni, hisz mi, emberek sokat tettünk azért, hogy az eredeti arculatának már csak mutatóban maradjanak nyomai, vagy még annyi se. Pedig nem volt mindig a Marcal gátak közé szorítva, a mellette húzódó földek sem voltak mindig felszántva, de még maga a Marcal sem volt mindig csendesen folydogáló keskeny folyócska.

Elhelyezkedése

A Marcal-medence a Közép-Dunántúlon, a Kisalföld déli területét képezve, Vas és Veszprém megye határán húzódik. Nyugatról a Kemeneshát, míg keletről a Bakony határolja ezt a Zalaszegvártól Külsővatig nyúló mintegy 3000 hektárnyi területet, ami a Marcal-völgy kistájnak a középső részét alkotja.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA somlo.tmr

Kialakulása

A Marcal-medence területe folytonos romboló és építő hatásoknak volt és van kitéve. Az Alpokból és a Bakonyból hordalékanyagok érkeztek, amik a mélyebb, síkabb területeken lerakódtak, majd tovább szállítódtak a Kisalföld felé. A Kisalföld központi része folyamatosan süllyedt és ez a folyamat az alsópleisztocénban is jelentős maradt, így a folyók errefelé irányultak. Rengeteg hordalék szállítódott át a területen, amire bizonyíték a Kemeneshát nagy tömegű kavicstakarója. A Zala is ezen a területen folyt keresztül táplálva az akkori Marcalt és az így hatalmasra duzzadt folyó oldalazó erózióval szélesítette völgyének talpát. Ezért jöhetett létre a mostanra kicsivé zsugorodott folyóhoz képest a szokatlanul nagyméretű völgy.medence.tmr

A középső-pleisztocénben a Zala megváltoztatta folyásirányát és a középső szakaszán lefejeződve dél felé fordult. Ez jókora vízgyűjtőterület-vesztést jelentett az egykori folyónak, és az ezáltal kisebb vízhozamú Ős-Marcal formálta tovább a medencét. A újpleisztocénban azonban nem állt meg a Marcal építő-romboló munkája, hanem tovább változtatta medrét és mellékpatakjaival együtt eróziós szigetek vonulatát alakította ki. Ezek a néhány méter magas szigetek hosszan és párhuzamosan húzódtak a Marcal medre és a mellékpatakok ágai közt, mintegy természetes gátat alkotva. Előfordultak viszont olyan nagy árvizek, amik ezeken a gátakon átbukva átfolytak a szomszéd patakok ártereibe. Ezek a rendszeresen ismétlődő átfolyások fokozatosan feldarabolták ezt a még egységes gátat így hozva létre kisebb eróziós szigeteket. Ha egy ilyen átfolyás talpa mélyebbre került, mint a patak medre, akkor a vízfolyás elhagyta medrét és a Marcalba torkollott. Az ilyen lefejeződéses folyamat eredménye a Marcalt keletről követő Hunyor-patak Marcalba torkollása. Ilyen és ehhez hasonló eróziós folyamatok állandóan változtatták a medencét, így nehéz megmondani, hogy mikor hol húzódott a Marcal eredeti medre.

A medence mocsarai a völgytalp nagyobb szakaszainak besüllyedésével, a 10 ezer évvel ezelőtt kezdődő holocénben keletkeztek. Az így kialakult pangó vizű mocsarakban több méter vastag tőzeg képződött és ezeknek a helyeknek a kiaknázására (Mersevát, Adorjánháza) tőzegbányákat is létesítettek, amik a bányászat befejezése után horgásztavakká váltak.

Az 1863-ban elkezdődött lecsapolás előtti medret a medencében nyitott szemmel járók még ma is fellelhetik. Ugyanis az egykori meder útjának látható nyomai a még 100 éves elterelés ellenére is maradandó lápos mocsárrétek, valamint folyó munkálta talajeróziós dombok , és az eróziós szigetek meredekké kimosódott oldalai, azaz folyóteraszok. Ilyen oldalazó eróziós folyamatok hozták létre a Bánhalmától nyugatra fekvő Belsőbándi domb nyugati, meredek oldalát, valamint a Külsővat és Marcalgergelyi közt található kaszáló és szántó közti meredek szintkülönbséget. Ha ezeket az apró, de annál beszédesebb jeleket figyelve járjuk végig a Marcal-medencét, akkor elénk tárul az egykori világ valódi arca.marcal7

A Marcal vízgyűjtő területe

A vízgyűjtő terület nagyságát a különböző források eltérően adják meg, általánosan 3033 km2 és 3084 km2 között. Az eltérés oka lehet az is, hogy egyes vízügyi leírások a Marcalba torkolló vízfolyás(ok) hovatartozását különbözőképpen sorolják be. Területünk túlnyomó részét a Marcal-medence foglalja el, mely a Kisalföld messze délre benyúló, folyóvízi erózió által formált félmedencéje. Felszíne ennek megfelelően túlnyomórészt síkság, jellegzetesen kisalföldi tájképi elemekkel, megművelt területek, rétek, legelők, ligetek, fasorok, sűrűn elhelyezkedő kis falvak mozaikja borítja.

A lentebb mellékelt térképen is feltűnő, mennyire aszimmetrikus szerkezetű a Marcal vízgyűjtője: a keleti peremterületek (Bakony) forrásaiból táplálkozó mellékpatakok jóval hosszabbak, bővizűbbek a nyugati, Kemeneshát irányából érkezőknél. A vízgyűjtő nagyobb, keleti részét kitevő Bakonyalja a hegység lábától majdnem a folyó völgyéig tart. A hegyekből lefutó nagyobb esésű patakok hordalékkúpjaikkal, és bevágódott völgyeikkel hullámossá formálták felszínét. A Bakonyaljától észak felé a Pannonhalmi-dombság, illetve Sokoró térsége nyílik el egészen Győr határáig, mely mélyebb vízmosásos völgyekkel szabdalt, önálló, magasabb dombvidéket képez.

A terület nyugati régiója, a Kemeneshát folyóvízi kaviccsal fedett egyenes plató, melynek síkjába simuló, lágyan ereszkedő lejtőit és az aljába elterülő lapályt ismerik Kemenesalja néven. E vidék tájképének jellegzetes részét képezik a környezetüktől elkülönülő bazaltvulkáni szigethegyek: a Somló, a Ság, a Kis-Somlyó, illetve a távolban a völgy déli, kezdeti szakaszán a Sümeg melletti mészkő- és dolomitrögök, de ezek már a Bakony peremvidékéhez tartoznak.

A Marcal alsó völgye a Kisalföld hordalékkal feltöltött medencéjének keleti peremén helyezkedik el. A hegységből lehordott hordalékanyagból a medence területén hordalékkúpok (mai Rábaköz) és folyóteraszok jöttek létre. Az alsó szakasz Marcaltőtől a torkolatig gyakorlatilag közös ártér a Rábával, melyből csak a jobb parton (Mórichida környékén) emelkedik ki magasabb felszín. A Marcal 3084 km2 vízgyűjtő területének mintegy 5%-a középhegység, 25%-a dombvidék, a többi 70 % síkvidéki jellegű. A síkvidéki jelleg dominanciája, és a terület lejtésviszonyai következtében a Marcal átlagos esése mindössze 0.24 ezrelék, tehát elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag végig jellegzetes alföldi vízfolyás jellegű.marcal_vizgyujto_alap

A Somló

somlokezdo

Földrajza

A Bakony hegység nyugati lábánál, de már a Kisalföld síkságából emelkedik ki. Ajkától tizenöt kilométerre nyugatra, a Marcal-medence keleti szélén található a Somló páratlan szépségű, 435 m-es haranghegye. A körülötte elterülő, hullámos térszínből mint hatalmas sziget nyúlik a magasba, és már messziről magára irányítja figyelmünket. Veszprém megyében, Devecsertől 6 km, a lábánál elterülő Somlóvásárhelytől 1 km távolságra fekszik. Körülötte ősi falvak: Doba, Oroszi, Borszörcsök, Somlóvásárhely, Somlójenő, Tüskevár (az egykori Nagyjenő), Iszkáz, Somlóvecse és Somlószőlős. E kis falvak történelme, jóléte is szorosan összefonódott a hegyen épült vár múltjával, lakóinak pedig ősi foglalkozása, kenyere a Somló hegyi szőlők művelése.

Somló neve ősi magyar név. Abból az időből származik, amikor még somfa borította a hegy tetejét, lankáit. Ekkor még som (Cornus mas) és nem szőlő termett rajta. Az egész hegy somos volt, a rajta nőtt temérdek somfától. A sommal benőtt, sommal fedett, sommal ékes vagy somtól terhes hegy, ha a sommal borítottság már messziről látszik, feltűnik, az ilyen hegy – az Árpád-kori idők magyar nyelvén (közelebbről a dunántúli tájnyelven szólva) – “somlik”. Mielőtt szőlővel betelepítették volna, az egész hegy “somlott”. Ebből a Somló szóból képezett melléknév, vagy mindaz, ami ehhez a Somlóhoz tartozik, ami oda való, az: somlai (nem somlói, még kevésbé somlyói). A Dunántúlon sok hegyet neveznek a tájnyelv azonos logikája alapján Somlónak (sohasem Somlyónak); Somos- vagy Somhegynek. Hazánk más részein viszont sok a Somlyó, hivatalosan is ilyen alakban, míg például Somlyóvásárhelyt a Helységnévtár is mindig ilyen – egyedül helyes – alakban írta.

Más felfogás szerint a megcsuszamló, suvadó oldalú helyet, vagy a zöld erdőövezetből kiemelkedő kopasz, sziklás hegytetőt is így jelölték.

De olyan felfogást is hangoztatnak, hogy a somlik szó a zöld héjából kifejlő (pl. dió, som stb.) gyümölcsöt is jeleni.

somlo2 somlo3

Kialakulása

A Somló a földtörténeti múlt harmadkorának közepén született. A mai Magyarország területét ebben az időben még tenger borította. Ez a tenger elvesztette összefüggését az óceánnal, és 5-10 millió évvel ezelőtt, a pliocén korban folyamatosan beltengerré vált. Ez az óriási tó a Turáni-tó, a mai Magyarország területén elhelyezkedő öble pedig Pannóniai-tó néven ismert. A Pannóniai-tó vize eleinte sós volt, de idővel a környező szárazföldek folyóinak vize édesvizűvé változtatta. A nagy tó állatvilága igen gazdag volt. Benne élt a kecskekörömkagyló (Congeria ungula-caprae), valamint egy hozzá hasonló, de jóval kisebb kagylófaj, a vándorkagyló (Dreissena).A Somló keleti lábánál, Ferencmajor közelében, az úgynevezett Födigödörben épen megmaradt kagylóhéjakat is lehet találni.

A pliocén korban a Pannóniai-tóba ömlő folyók lassan feltöltötték a területet. A tó kiszáradását követően – a harmadkor végén – a föld mélyében levő bazalttömegek egyes helyeken a felszínre kerültek.

Ez a vulkáni aktivitás hozta létre a Badacsonyt, a Szent György-hegy, Csobánc, Gulács, Tóti, Haláp hegyeket is. A kitörések alkalmával, a kráternyílás kialakulásakor először lávadarabkák és vulkáni hamu szóródott ki. Ez a vulkáni törmelék a kráter környékére visszahullott, s rétegeződve kőzetté alakult, ez a vulkáni tufa, amit a Somló esetében „bazalttufának” nevezünk. A vulkáni működés következő szakasza a lávafolyás volt. A kráteren keresztül kiömlött, majd megmerevedett lávatömegekből épült fel maga a Somló. Jellegzetes bazalt vulkanikus tanúhegy, lepusztulását elősegítette a szél: a Pannon-tenger megszáradt üledékét felkapva hatalmas felhőkben szállította dél felé, egyre jobban letarolva az eredeti felszínt, de a megkeményedett lávával, bazalttal nem bírt. A területen keresztülrohanó csapadékvíz, a patakok, folyók vize is rombolta a felszínt egyre jobban mélyülő medrével. A térszín lassan süllyedt, s így a Somló bazaltkúpja egyre jobban kiemelkedett.

A Somló önállóan felépült bazalthegy. A Kisalföld délkeleti csücskén, a kissé távolabbi Bakonytól pedig nyugatra, magányos hegyszigetként emelkedik ki a környező síkságból. Alak, nagyság, felépítés tekintetében joggal mondhatjuk Somló ikertestvéreinek a Szent György-hegyet és a Badacsonyt, mert – e két hegyhez hasonlóan – a Somló is három kúpszeletből épült fel: a) az alsó, enyhén lejtő hegypalást, meneteles csonka kúp, 180-300 m-nyi tengerszint fölötti magasságban emelkedik és a Pannóniai-tó üledékét alkotó homokos agyagból és kavicsos homokból áll; b) a középső, meredek csonka kúp körülbelül 300-400 m tengerszint feletti magasságban pados elválású bazaltból (szürkés-feketés nefelinbazanitból) épült fel. Kifelé, a kopasz oldalakon kőzsákszerű kialakulást mutat és emlékeztet a Szent György-hegy vagy a Badacsony sziklabordás oldalaira; c) legfelül a tetőn még egy sapkaszerű kiemelkedést, egy körülbelül 35 m vastag harmadik kúpszeletet találunk. Anyaga hólyagos-lávás bazalt. Ezt a hólyagos – likacsos -, salakos bazaltot a nép “hopokának” nevezi. Ez a hopokából álló kőzetsapka tetőzik 435 m tengerszint feletti magasságban.

A Somló felső, lapos csúcsán, a salakos bazaltban, megtaláljuk a különféle lávamegmerevedési formákat: így a kötéllávát és a fonatosláva darabokat, továbbá a körte alakú, vagyis egyik oldalukon a visszahullásnál részben ellapult, vulkáni bombákat is. Ezek szépségükkel és szabályos formájukkal versenyeznek a Szicília szigetén ma is működő Etna vulkán világhírű bombáival. De találhatunk itt ún. megkövesedett “könnycseppeket” is.

A Somló típusos bazaltvulkán, alakja az idők folyamán a pusztulás nyomán változott. A pusztulást elősegítette a szél, amely a Pannóniai-tó megszáradt üledékét felkapva, hatalmas felhőkben szállította dél felé, egyre jobban letarolva az eredeti felszínt. A területen keresztülrohanó Ős-Duna, a csapadékvíz, a patakok, folyók vize is egyre jobban mélyedő medrével rombolta a talajt. Ennek felszíne lassan süllyedt, s így a Somló bazaltkúpja egyre jobban kiemelkedett. Végül is kialakult a táj mai képe.

Somló védelmezője a pannóniai üledékekre rátelepedett bazalt. Ha a Somló meredek, bazaltból álló kúpszeletének az alján végigmegyünk, vagy pedig a várrom alatti részét vizsgáljuk – barnás, vagy helyenként vörösbarna színű, réteges-pados, úgynevezett bazalttufát találunk. A vulkáni kitörés alkalmával, a kráternyílás kialakulásakor ez a bazalttufa került először felszínre és itt a Somlón, közvetlenül a pannóniai-pontusi korú homok- és agyagrétegekre települt. A következő szakaszban, a lávafolyáskor, a kráteren keresztül kiömlött, hatalmas lávatömegekből merevedett meg a meredek falú bazaltkúp. A lávafolyás azután még egyszer megismétlődött és ebből az utolsó lávakitörés anyagából merevedett meg a legfelső hólyagos bazaltból (“hopokából”) álló sapkaszerű tömeg, a Somló kissé lapos csúcsrésze. A Somló kitűnő borát termő szőlőskertek természetesen nem a bazalton települtek, hanem a pannóniai-pontusi lankás hegyoldalakon. Itt a talaj szétmálló bazaltanyag. A bazaltkúp ugyanis a hő, a csapadék és a szél hatására kisebb-nagyobb darabokra aprózódik, végül is dió-mogyoró-sörét nagyságú (innét a népies “srét” elnevezés) lesz, és ebből képződik a híres somlai bor kitűnő termőtalaja.

A szépírók közül Mikszáth Kálmán képzeletét is megragadta a Somló földtani fölépítése.

“Tűzhányó volt valamikor, a legfelső kúp tetején, tisztán kivehető a kráter üst alakú öble. ” Ő kivehetőnek látta a kráter üst alakú öblét a Somló legfelső kapujának tetején. Ez azonban nem felel meg a pontosabb geológiai megfigyeléseknek, mint ahogyan a Badacsony tetején is régóta látni véli sok laikus az ottani “krátert”.

somlo4 somlo6

Éghajlat, növényzet és állatvilág

A Somló hegyi levegője igen egészséges. Ezt hosszabb-rövidebb ott tartózkodás után már sokan tapasztalták. A Somló vidéki falvakban sokkal több öreg ember él, mint más vidékeken, amit a helybéliek a jó levegőnek tulajdonítanak. A szőlővidék lakosai mindenkor élénk érdeklődéssel kísérik az időjárás alakulását, Somló sem kivétel. A néphit szerint, ha az ormot borító köd Zalának megy (“pipál” a Somló), akkor eső várható, ha pedig a köd a Bakonynak fordul, akkor kétséges az eső.

Ősi tapasztalat szerint jégeső is ritkábban éri a Somlót, mint a Balaton vidéki hegyeket. Számtalanszor előfordult már az is, hogy a jégeső a hegy aljáig vonult, majd a felhő kétfelé vált, és a Somló aránylag csekély kárral menekült meg a jégtől. Ilyen esetet különben a szintén magánosan álló Szent György-hegyen is többször tapasztaltak az odavalósiak. Amint azt délies növény- és állatvilága is bizonyítja, a hegy éghajlata meleg, üdülésre is igen alkalmas.

Szőlője érlelésének az aránylag meleg éghajlaton kívül a fekete bazalt hőelnyelő tulajdonsága is kedvez. A bazalt a nappal elnyelt hősugarakat, napsütés után és főleg éjjel, nagyjában egyenletesen kisugározza. A szőlőket így jóformán állandóan meleg veszi körül. Ez a fürtök fejlődését, majd a szemek (bogyók) érlelését a legkedvezőbben befolyásolja. A dús (legkevesebb négyféle: földpát, olivin, augit, magnetit stb.) ásványi összetételű bazalt mállásából származó, kitűnő termőtalaj és a többé-kevésbé egyenletesnek és állandónak mondható meleg nagyban hozzájárul a szőlők nagyszerű fejlődéséhez, illetve borai kitűnő minőségéhez. . A szőlő fölött hirtelen fölmerülő bazaltsziklák április második felében messzire sárgállanak a szirti ternye (Alyssum saxatile) aranyló virágaitól, amelyek a legmeredekebb sziklák elérhetetlen repedéseiben is megtelepszenek és festői képet nyújtanak . A sziklák közt még néhány apróbb páfrányt találunk, így a délies pikkelypáfrányt (Ceterach officinarum) és a mészkerülő északi fodorkát (Asplenium septentrionale). Ez utóbbit a Bakony vidékén csak a bazalton találjuk. A sziklák közötti humuszon a délies elterjedésű, borókafa-illatú Grimaldia fragrans nevű májmoha rejtőzik. Mindezeket Balaton vidéki bazalthegyeinken is láthatjuk, de egyedülálló, hogy a hegytető északi felét bükkerdő fedi (különösen hatalmas bükkök nőttek itt 1848 előtt), amelyben jellegzetes bükkerdei növények élnek. Somló bükkösét nyilván a Dunántúl párásabb, esősebb éghajlatának köszönheti. Itt is virít a hóvirág (Galanthus nivalis), a turbánliliom (Lilium martagon), az erős szagú medvehagyma (Allium ursinum), sőt állítólag, bár nagyon ritkán, a szép kakasmandikó (Erythronium dens-canis) is. • A sziklákra kúszó borostyán (Hedera helix) jellegzetes, fa alakú, érdekes példányát láthatjuk a Taposó-kút fölött, kissé ÉNy-ra. Délvidéki hangulatot kelt az őshonos édesgesztenye (Castanea vesca) és a házi berkenye (Sorbus domestica) is. A hegy nevét adó somfa (Cornus mas) is hajdan – a szőlő elterjedése előtt – a mainál jóval nagyobb területen virított. Növényfajok: borostyán, ujjas keltike, csillagvirág, leánykökörcsin, selymes peremizs, olasz harangvirág, hegyi ternye. Az északi oldalakat bükkösök, bükkelegyes erdők borítják, fehér sással, ligeti perjével és medvehagymával A Somló hegy régi növényvilágát szemlélteti Cseresznyés Sándor főorvos 1848-ból származó leírása: “Kopasz tetejét szőlőt, árpát, zabot, parázs nagy krumplit, kasuflót, vad virágokat, cserjét berket, csalitot, szagos meggyfát, igen illatos csattogó epret, szamócát termőfekete homok fedi.”

somlo7

Betűk átméretezése
Kontraszt