2018.08.07.-08. Műhelymunka feljegyzés

Feljegyzés

Műhelymunka

Kiscsősz, 2018. augusztus7-8.

 

Téma: Egyeztetés, elemzés

 

„A műhelymunka szervezésének egyik fő szempontja volt, hogy a különféle elméleti és gyakorlati tudásanyagot – mely a különböző kultúrákból, különböző korosztályokból érkező táncosoktól, kultúrákból, településektől érkezett- megvitassuk, elemezzük.

 

A felmerült témakörök:

  • a gyermekek oktatása, fejlesztése, közösségbe való bevonása a néptánc által (önértékelési, együttműködési, értelmi és érzelmi intelligencia fejlesztése)
  • a különböző tánccsoportok személyi, nemi, korosztályi összetétele, a más kultúrákhoz való viszonyulásuk, viselkedésük
  • a különböző tánckultúrák befolyásoló tényezői a táncban és a mindennapokban
  • a bemutatott, tudatos tánctanítási módszertan által végzett oktatás hatásai
  • a falu és a város kulturális szokásainak, kapcsolatainak összehasonlítása
  • a helyi közösségek belső erejének, szellemiségének, kohéziójának vizsgálata
  • a magyar néptánckultúra technikai összetétele
  • történeti áttekintés a néptánc fejlődésének tekintetében

 

Az elméleti elemzés színesebbé tétele érdekében a résztvevők több csoportra osztva dolgozták fel az eddig felhalmozott információkat, kiemelve az adott témakörök egy-egy kiemelkedően fontos elemét. A rendezvény zárásaként a csoportok megvitatták egymás nézőpontjait, pro- és kontra érveket felsorakoztatva.

 

A műhelymunka összességében elérte célját, ötletek, kreatív megoldások születtek, és rengeteg javaslat fogalmazódott meg, hogy összességében milyen módszerekkel, megoldásokkal lehetne a helyi közösségeket összekovácsolni, fejleszteni, a különböző szervezetek közötti együttműködést kiépíteni, megerősíteni.”

 

 

Megállapítások a résztvevők véleménye alapján:

A néptáncos közösségek száma a Kárpát-medencére vetítve arányaiban lényegesen magasabb más kulturális közösségekénél. Véleményünk szerint egyedül a tömegsportok népszerű irányzatai vetekedhetnek a megérintett létszámot tekintve. A néptánc oktatás, táncközösségek ügyét ennek megfelelő súllyal érdemes kezelni és képviselni, hiszen a magyar kultúra továbbadásának egyik jelentős bázisa.

 

A tájegységenkénti, vagy akár dialektusonkénti eltérésre a – táncok technikai mivoltát tekintve – érdemes figyelemmel lenni. Tévhitnek tartjuk, hogy az erdélyi táncfajtákat nem szabad kisebb korú gyermekeknek tanítani, mert technikailag nehezebbek. Az erdélyi gyerekek ugyanis éppen ezeket a táncokat sajátítják el legelőször. Nekik éppen úgy nehéz a szakma által egyszerűbbnek tartott dunántúli mozgásfajtákat elsajátítani. Megállapítható tehát, hogy az oktatásban így kialakult téves nézetek elsősorban azért alakultak ki, mert a szakmai módszertani anyagokat, kutatásokat leginkább az anyaországi szakemberek végzik és saját nézőpontjukból indulnak ki. Az is lehet, hogy egyszerűen tovább élnek a táncoktatás korai időszakában tévesen lefektetett módszertani szabályok.

 

A magyarországi nemzetiségek és az erdélyi románok, cigányok táncos és zenei hagyománya jelentősen alkalmazkodott a magyar hagyományhoz és fordítva. Az áthallások kialakulása egymás kultúrájának tiszteletét feltételezi. Ezek bizonyítják tehát a legjobban, hogy a kultúra az egyik legerősebb nemzetek, nemzetiségek közti kapocs, mely évszázadokon át összekapcsolódik, erősödik, fejlődik. Ezek a folyamatok elvezethetők akár a román-magyar, szlovák-magyar, stb. vegyes házasságokig, többnyelvű, több identitású családokig, vegyes közösségekig, mi több, kihatással lehetnek a politikára is.

 

A vidéki helyi táncközösségek alapvetően felmenő rendszerben, állandó fluktuációval működnek. A felnevelkedett fiatalok a továbbtanulás, egyéni karrier, vagy munkavállalás miatt nagyrészt „kiröppennek”. Mégis ezek a közösségek büszkélkedhetnek a legnagyobb múlttal, működésük során elért sikerekkel. A népművészeti életet tehát – akárcsak az élelmiszergazdaságot – a vidék élteti. A budapesti és nagyvárosi táncközösségek nagy része a „felszippantott” tehetségekre építi munkáját és sikerét. Sokan még utánpótlást sem nevelnek… Talán éppen ezért törekednek folyamatosan a gyors és legviharosabb, leglátványosabb sikerek elérésére, ezért képtelenek kellő elfogadással kezelni az esetleges sikertelenségeket, ellenvéleményeket. Ebben a versenyben farkastörvények alakulnak ki, előtérbe kerül a pénz, a pályázatoknál való magasabb megítélés vágya, a „fenntartói” elvárásoknak való megfelelés kényszere.

Az egy-egy időszakos ciklus alatt akár több ezer táncost is felnevelő vidéki műhely természetszerűleg nem hozhatja azt a kimeneti minőséget, amit a nagyvárosi sikerműhely, hiszen a felnevelt tehetségek immár a városi együttesben kamatoztatják a tudásukat. A támogatások mérlegelésénél azonban gyakran a pillanatnyi színvonal, az attrakció kerül túlsúlyba. Elkerülhetetlen tehát a feszültség kialakulása.

A visszacsábítás lehetősége a műhelyek megerősítésében, a művészeti oktatás elterjesztésében lehet. A fiatalok kalandvágya az évek alatt honvággyá alakulhat. Itt kell tehát a helyi közösségnek újra szemfülesnek lennie és tárt karokkal fogadni, menedzselni, helyzetbe hozni a hazatérő lokálpatriótát, aki újra a közösség éltető tagja lehet.

 

Konkrétumok:

A közösség mindenképen kiemelten foglalkozzon a saját térségének kultúrájával!

Az oktatás legyen változatos, vonjuk be a tehetséges, kezdeményező fiatalokat, próbáljuk őket helyzetbe hozni a szakmában és az életben is!

Engedjük, akinek mennie kell, lehet, hogy visszajön. A jóízű elválás mindenképpen fontos, mert az ad alapot a szervezet jó hírére.

Tisztázzuk magunkban, hogy mi a szándékunk elsősorban? Tanítás és nevelés, vagy díjeső? A vidéki műhely elsődleges sikere a jól nevelt tanítványok későbbi emberi minőségén mutatkozik meg.

Legyünk kritikusak, véleményezzük, befolyásoljuk a nagyvárosi folyamatokat! Fújjunk néha ébresztőt!