„Gazdag kulturális kincseink, a népzene, a népmese, a néptánc, a kézművesség, úgy kapcsolódnak egymásba, mint a szőttes szálai.”
Polgárdi Imre
Hagyomány, amely összeköt- közösség, amely megerősít.
Közösségi Szőttes Konferencia volt Kiscsőszön.
máj 05
„Gazdag kulturális kincseink, a népzene, a népmese, a néptánc, a kézművesség, úgy kapcsolódnak egymásba, mint a szőttes szálai.”
Polgárdi Imre
Hagyomány, amely összeköt- közösség, amely megerősít.
Közösségi Szőttes Konferencia volt Kiscsőszön.
máj 05
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város anyagi támogatásával 1998-ban versenysorozatot hirdettünk,
amelynek célja, hogy mi, mai táncos fiatalok a Kárpát-medence jellegzetes, szép férfi táncával, a
„verbunkkal” kössünk mélyebb ismeretséget. Ez az adott táncok elsajátítása mellett az
adatközlőkkel való személyes ismerkedést is jelentheti.
A 2025. évi verbunkverseny feladata a tyukodi Kajus László verbunktánca.
ápr 29
♻️ Szedd össze te is! ♻️
A szemétnek a kukában vagy a szeméttelepen van a helye, nem az árokparton vagy a falu határában. Hiszen ezzel tudjuk megvédeni az állatokat, az embereket és a Földet. 🌳🦉🪲🦌
Kiscsőszön már a legkisebbek is tudatosan szedik a szemetet, és el is mesélik, hogy miért. ☺️🗑️
ápr 22
Ismét Kiscsőszön zajlott a nyugati világ magyar cserkészeinek tábora
ápr 22
ápr 15
2025. június 23 – június 27.
Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola idén is meghirdeti a már hagyományos, általános iskolás korosztálynak szóló Táncos Tehetségek Táborát. A tábor programjában a néptánc tanulás kap kiemelt hangsúlyt, de emellett kínálunk még sok egyéb színes, változatos kiegészítő programot is a résztvevőknek.
A táncanyagok és a tábor oktatói:
2025. június 23-24. Szilágysági táncok – Kovács Gábor Norbert és Kovács-Gál Nóra
2025. június 26-27. Vasi táncok és játékok – Spiegel Zoltán és Spiegel Szabó Viktória
Jelentkezési határidő: 2025. június 8.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |