ápr 28
2023 Dűvő népzenei tábor Kiscsőszön
Kedves népzenészek, népzene kedvelők!
A Magyarországon és a nemzetközi zenei világban is elismert Dűvő Zenekar ismét meghirdeti népzenei
táborát Kiscsőszön. A tábor az évek óta népszerű Gyakorló Táncosok és Táncoktatók Táborával azonos
időpontban kerül megrendezésre. Az együttes programnak köszönhetően igazán színvonalas, kiemelkedő
hangulatú együttlét várható. A táborban vonós hangszer és népi ének oktatás lesz. Hegedűn, brácsán,
nagybőgőn tanulhatnak kezdő és haladó zenészek, illetve népi ének oktatás is lesz.
Részletek megtekintése
ápr 28
2023 Gyakorló néptáncosok és táncoktatók tábora
Kedves Néptáncosok és Táncoktatók!
Az Élő Forrás hagyományőrző Egyesület 2023-ban is megrendezi népszerű néptánc táborát,
melyet elsősorban a felnőtt korosztálynak szervezünk. Olyan táncosokat várunk, akik szakmai
tudásukban, képességeikben már nem a kezdő szinten állnak és képesek mélyebbre merülni
egy-egy táncanyagban. Az elmúlt években tapasztalhattuk, hogy a látogatói létszámunk
emelkedett, a tábor közönsége megfiatalodott. Ennek örülünk, hiszen a tábor szellemiségével,
a mesterek megválasztásával, az anyagok közlésének módjával és a kiegészítő programokkal is
befolyásolni szeretnénk a résztvevők értékítéletét, világlátását. Olyan résztvevőket fogadunk
tehát szívesen, akik a táncanyag elsajátítása mellett részesei akarnak lenni a kiscsőszi
közösségnek, amely másfél évtizede épül, fejlődik.
Részletek megtekintése
ápr 26
2023 Falugondnoki állás
Kedves Barátaink!
Kiscsősz olyan falugondnokot keres, akinek ez a hivatás kicsit több, mint egyszerű autóvezetés. Aki a település életének részévé válna, aki szívesen gondoskodik az idősekről, aki segít a rendezvényekben, aki hajlandó füvet kaszálni, aki vidáman végzi a dolgát, nem pletykás (van itt elég ilyen lakos), hajlandó akár a faluba is költözni, és hosszabb távra tervez.














































