A program időpontja:2019. december13.
A program helyszíne: Kiscsősz, Falusi Vendégház
A transznacionális együtt működés utolsó hivatalos eseménye a Kiscsőszön megrendezett Zárókonferencia volt, amely a településen működő Falusi Vendégházban került megrendezésre. A konferencia kiemelt célja a projekt tevékenységeinek, eredményeinek, megállapításainak ismertetése volt, emellett néhány olyan előadás szerepelt a napirendek között, amelyek szorosan kapcsolódnak a projekt témájához.
A konferencia programja az alábbi program szerint zajlott:
10.30 –11.00 Kovács Norbert, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület elnöke –a pályázati tevékenység ismertetése
11.00 –11.30 Körmöczi Gábor, Komáromi Márton (Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai) –Érték, vagy eszköz? A népi kultúra közösség-és személyiségformáló hatásainak vizsgálata az erdélyi, és magyarországi amatőr táncegyüttesek tükrében
11.30 –12.00 Both Aranka a székelyudvarhelyi Kékiringó Alapítvány vezetője, néptánc tanár –Helyben tartó erő, emberség, tudás
12.00 –13.00 Meleg ebéd, majd rövid séta, a Hunyor Regionális Népi Kézműves Alkotóház megtekintése
13.00 –13.30 Váradi Levente fotográfus -“Emberképek húsz-huszonegy”
13.30 –14.00 Sipos Ferenc –Népi, vagy (és) U(Ú)rban…? „Üzenetet írok nektek, új magyarok.”
14.00 –14.30 Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, etnográfus –„Miből lesz a cserebogár…?”
14.30 Összefoglalás, záró beszélgetés
Elsőként Kovács Norbert,az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület elnöke ismertette röviden a pályázati programban megfogalmazott célokat, a felvetett kérdéseket, valamint ezek elérése, megválaszolása érdekében lebonyolított eseményeket,a vizsgált témákat, az alkalmazott módszereket, a pályázatban közreműködő szervezeteket. Ezt követően ismertette a program során született eredményeket, dokumentumokat, majd felkérte a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársait előadásuk megtartására.
Körmöczi Gábor ismertette a Nemzetstratégiai Kutatóintézet partneri szerepét a projekt keretében, az intézet programhoz kapcsolódó tevékenységét, majd bemutatta az ennek során született dokumentumokat, és részletezte a Kutatási Zárójelentés struktúráját.Ennek keretében kitért a kutatássorán alkalmazott módszerekre:primer adatgyűjtés keretében a projekt szakmai tervében meghatározott célcsoportok kerültek megkérdezésre, online kérdőívek,
strukturált interjúk révén, a másodelemzések keretében, szakirodalmak, és adatbázisok felkutatása történt, mely részben vagy egészében igazodott a kutatás témájához.Az adatgyűjtés keretében a megcélzott 100-100 fős mintát jóval meghaladta a feldolgozott kérdőívek száma, a megcélzotthoz képest jóval magasabb volt a mintavétel száma.
Ezt követően Komáromi Márton ismertette a Zárójelentés főbb megállapításait a
- versenyeztetésről: „Vannak, akik úgy vélekednek, hogy rossz a versenyzési, és a kiértékelési rendszer, de maga az ötlet, hogy a táncegyüttesek találkozzanak és ott szakmai diskurzust folytassanak,akár színpadi műsorokon keresztül is, támogatandó, melyre igényük is van. A versenyekre való felkészülés, sok időt és energiát vesz el a táncegyüttesek vezetőitől, ezért sokszor a közösség építésre fordítható energiát veszi el, ami hosszú távon a sikerorientáltság felé fordíthatja a táncegyüttest, de az eredmények hajszolása hosszú távon, a közösségen belüli konfliktusokhoz vezethet.”
- közösségek hatása az egyéni élet tervezésére, ezek geopolitikai vonatkozásairól: „A statisztikai adatok alapján a magyar fiatalság döntő többsége aktív közösségi életet nem él, azonban aki egy jó közösséghez tartozik, és nem mellesleg a hagyományos helyi értékeket megismeri, és megszereti, könnyebben tudja jövőjét elképzelni szülőföldjén maradva, mint az, aki nem rendelkezik aszülőföldjéhez kötődő gyökerekkel. Ez az érzés és tudás megszerzése nem korhoz kötött, a válaszok alapján az idősebb generáció is ugyanúgy aktivizálható a közösségi életben.”
- a néptánc egészségre gyakorolt hatásáról: „A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy sokan a tánc mellett egyéb fizikai kondicionáló gyakorlatokat is végeznek, amelyek a mindennapi életre is jótékony hatással vannak. A tánc és az egyéb kondicionáló gyakorlatok a váztartó izmokat megerősítik, ezáltal elősegíti a helyes tartást így még az ülőmunkát végzők számára is jó mozgásforma lehet az egészségmegőrzéshez annak tükrében, hogy a magyar társadalom egészségügyi helyzete lényegesen elmarad az elvárthoz képest.”
- a néptánc, a néptáncos közösségek társadalmi jelentőségéről: „A néptánc a társadalmi felzárkózás szempontjából integráló hatású, mind a közvetlen környezetben található etnikai vagy nemzetiségi csoportok között, vagy éppenséggel a nemzetközi fellépések révén híd szerepet tölt be a kultúrák között. A kutatás rámutatott arra, hogy mind Magyarországon, mind Romániában (Erdélyben) a periférikus helyzetben lévő és marginalizálódó térségekben jótékony hatást tölthetne be. Azonban szakemberek hiányában táncegyüttesek nem alakultak eben a térségben így ez a potenciál kihasználatlan. Kulturális szempontból nem elhanyagolható, hogy ezen térségek népi hagyományai is ugyanúgy odavesznek mint a társadalom ha nem figyelünk oda.”
- a modern kommunikációs eszközök terén való lemaradásról: A 21. században a közösségek nem csak földrajzi térben helyezkednek el, hanem a virtuális térbe is. Felgyorsult világunkban sokkal gyorsabban sokkal több információhoz jutunk hozzá. A kutatás rámutatott arra, hogy ezt a lehetőséget az amatőr néptáncegyüttesek nem kellőképpen használják ki. Figyelembe véve azt, hogy hagyományos értékeket közvetítenek, elengedhetetlen, hogy ilyen modern eszközöket és módszereket alkalmazzanak.
Ezt követte, a délelőtt utolsó eseményeként, Both Aranka, a székelyudvarhelyi Kékiringó Alapítvány vezetőjének előadása. Ismertette a Kékiringó Néptánc csoport rövid történetét, a műhelyben folyó munka során alkalmazott módszereket, a csoport összetételét, működési folyamatait.
A Kékiringó Néptánccsoport 1997-ben alakult meg, annak nyomán, hogy a kezdeti iskolai néptánctanulás mellett szervezeti formában, közösségben lehessen az erdélyi néptánchagyományokat átadni a gyerekek részére, annál is inkább hiszen a tapasztalat szerint a gyerekek szívesen áldoztak időt ennek művelésére. Mára a kezdetben gyermek néptánccsoportként indulóló közösségben több generáció táncol együtt, még ha különböző időpontokban is. Jelen van a gyermek, ifjúsági, fiatal felnőtt, felnőtt korosztály is.Both Aranka kiemelte, hogy közösség kialakításában rendkívül fontos a közösséghez való tartozás belső igények kialakítása, annak elérése, hogy a“gyerek ne csak a fellépések, a kiszállások miatt járjon táncolni, hanem azért, hogy megérezze, mit jelent egy csapathoz tartozni.
”Fontosnak tartja, hogy a gyerekek sok pluszfeladatot kapjanak a táncon kívül, mint pl. a terem takarítása, a kisebbek felügyelése, felnőttek tanításában való segédkezés, otthoni tanulás, információgyűjtés„Ez mind a javukat szolgálja, összetartásra, felelősségre neveli őket. Kékiringósnak lenni olyan, mintha egy második családhoz tartoznának, el szokták mondani, hogy így érzik.
”Ezáltal kialakul bennük a mások és a közösség iránti felelősségérzetük, a kötelességtudat, hiszen a közösségek rákfenéje az én központúság.A közösség építése során fontos feladat volt, hogy az a falusi közösségek mintájára épüljön, szem előtt tartva azokat az emberi értékeket, amelyek alapjai a jól működő közösségnek: becsületesség, tisztelet, alázat, adott szó, őszinteség, egymásra figyelés, összetartás.Így sikerült Székelyudvarhelyen megteremteni azt a lehetőséget, hogy megélhesse mindenki a hagyományokat, hogy a tanítványoknak is beépüljön ez a mindennapjaiba, a nevelésükbe.
„Mindenki úgysem lakhat falun, városon is fontosak kell legyenek ezek az értékek, kincsek!”
Az előadó kifejtette a Székelyföld vonatkozásában, hogy a falvak többnyire azért ürültek ki, mert városra költöztek az emberek, gyárban kezdtek dolgozni. Ahol megmaradtak, ott a helyi hagyományok is jobban élnek, az emberek hovatartozása is mélyebb. „Ma egyre többen kezdenek visszatelepedni falvakra, egyre többen rájöttek, hogy milyen érték van a helyi hagyományokban, az egészséges táplálkozást részesítik előnyben, saját maguk termelnek. Nagyon fontos a közösségek összetartásában a pap, a tanító munkája. Megfigyelhető, hogy azokban a falvakban, ahol ügyes a pap, a tanító vagy van egy kultúrával foglalkozó ember, ott összetartóbb a falu, vannak közösségek, egyszóval, él a falu. Például Alsósófalva, Csehétfalva, Szenterzsébet.”
A jól működő közösségek tekintetében az alábbi gondolatokat osztotta meg velünk: „Azok az emberek, akik egy kulturális közösségben nevelkednek fel, nem kell feltétlenül értelmiségi réteghez tartozzanak, szerintem, de az biztos, hogy talpraesettebbek, kezdeményezőbbek, aktívabbak, jobb kapcsolatteremtők. Sok esetben meghatározzák a település életét, jó irányba terelhetik azt.Nagyon sok kulturális program, mozgalom jön létre az ilyen beállítottságú fiatalok részéről.”
Az együttműködésről már előző részeknél írtam, ahol összetartás van, ott együttműködés is van!
Az ebédszünetet követően Váradi Levente fotográfus beszélt munkásságáról, és ennek a hagyományőrzéssel való kapcsolatáról. Váradi Levente elsőként életútjának, munkásságának bemutatásával, ezzel összefüggésben az általa tevékenység indíttatásáról beszélt. Az előadó jelenleg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Fölszállott a páva, valamint az általa létrehívott brand (lumidance) hivatásos fotográfusa, aki 22 évi néptánc után választott egy társművészetet, a fotográfiát választotta hivatásául. Nevéhez fűződik továbbá, a Hagyományok Háza szakmai támogatásával idén útjára indult kezdeményezés is, mely a Szent Lámpások program nevet viseli.
Váradi Levente a program ismertetésével folytatta előadását.„A Szent Lámpások program keretében a elsősorban a fotográfia eszköztárának segítségével kerülnek bemutatásra a Kárpát-medence és az azon túl élő (Magyarország, Kárpátalja, Kalotaszeg, Gyimesek, Moldva) szórványmagyarság hagyományos paraszti kultúrájának megőrzése érdekében tett erőfeszítései. A Szent Lámpások azok a magyarországi és határon túli kiemelkedő egyéniségek (pedagógusok, művészek és hagyományőrzők), akik helyben segítik a szórványközösségek értékőrző munkáját a helyi folklórkincsre épülő, gyermekeknek szóló pedagógiai programjukkal. ”
A Szent Lámpások program nagy jelentősége a hagyomány dokumentálásán túl annak újjáélesztéséhez való hozzájárulás. A program nyomán tanúi lehetünk annak, hogy „Például Somoskában és Klézsében ismét divat lett a guzsalyas, amikor a falu népe összejön, és a nők közösen fonnak, miközben szól a furulyamuzsika, és ha kedvük támad, táncra perdülnek. Hasonlóan egy táncházhoz, ezen alkalmakkor lehetőség van az ismerkedésre is. Emellett vannak nagyobb, éves rendezvények, például csángó találkozók és fesztiválok is, de a lokális események szerepe még fontosabb, mivel ezek jobban összetartják az ott élő kis közösségeket. A guzsalyas alkalmakra kezdenek eljárni fiatalok is, de ez még csak egy hosszú folyamat kezdete; a lényeg a rendszerességen van.”
A hagyományban tehát nem beszélhetünk utolsó óráról, hiszen folyamatosan változik, újraéled, és a modern időkben is fontos szerepet tud betölteni a helyi közösségek életében.
Negyedik előadóként Sipos Ferenc tartotta meg előadását „Üzenetet írok nektek, új magyarok. ”Népi, vagy (és) U(Ú)rban…? címmel. Az előadás témáját a néptánc szakmában jelenleg uralkodó trendek, módszerek, finanszírozási elvek vizsgálata adta, melyhez az előadó röviden áttekintette a néptáncoktatás, a néptáncegyüttesek körülményeinek, finanszírozási környezetének alakulását, elemezte a néptánc szakma szemléletének változásait, ezt párhuzamba állította a magyarság történelme során lezajlott ideológiai, kultúrpolitikai változásaival, néhány kiemelkedő történelmi személyiség időszerű gondolataival fűszerezve.
A támogatási rendszert összegezve megállapíthatjuk, hogy jelenleg a néptáncos szakma, azok szervezetei sokkal jobb anyagi lehetőségekhez jutnak, mint az ezt megelőző évtizedeknek, köszönhetően az állam által biztosított pályázati forrásoknak, a néptáncoktatás intézményesülésének, amely szintén állami támogatásból, a köznevelés részeként működik. Ehhez hozzájárul a néptánc talán soha nem látott népszerűsége, ismertsége, amely jórészt a „Felszállott a Páva” televíziós tehetségkutatónak köszönhető.A versenyek és minősítések palettáján rendkívül sok lehetőség kínálkozik a megmérettetésre, minden korosztály (gyermek, ifjúsági, felnőtt, szenyor)., minden szinten (megyei, regionális, országos, nemzetközi) megtalálhatjuk azokat a fórumokat, ahol az együttesek, csoportok részt vehetnek ilyen céllal.
A 3. évezredben a néptáncos szakmán belül sokféle irányzat ütötte fel a fejét, az autentikus, hagyományos módszereken alapuló megközelítésektől, a más irányzatokból, művészeti ágakból átvett módszerekig, megjelenítési és alkalmazási formákig. Ennek elemzésére, megvilágítására Sipos Ferenc a 1920-30-as években kialakuló a népi-urbánus szemlélet közötti különbséget és ennek a vitáját állította párhuzamba és az alábbi kérdést vetette fel: „Az a modern, a korszerű, ha futunk előre a világgal és megpróbálunk beleigazodni?”. Az ehhez fűzött gondolatokat Széchenyi István idevágó mondatával zárta, mintegy megfontolásra ajánlva azt: „A jó-régit, a jó újjal –a jelen időben kézfogásra bírni törekedném!–Ez a nagy titok!”.
Ezt követően kitért a néptánc és a sport kapcsolatára is, hiszen vannak olyan törekvések, gyakorlatok amelyek a néptáncot sportként állítják be, figyelmen kívül hagyva annak művészeti, kulturális, társadalmi stb. vonatkozásait, nem beszélve nemzeti értékéről, a magyar hagyományok között betöltött szerepéről.
A versenyeket elemezve Sipos Ferenc azt a következtetést vonta le, hogy a mai megmérettetési és az azzal összefüggésbe hozható jutalmazási, finanszírozási formák, elvek egy erős szegregációs folyamatot idéznek elő, melynek során a más elvek, művészeti attitűd mentén dolgozó néptáncos közösségek jelentős hátrányba kerülnek. Az erös versenyzési kényszer olyan divatokat, irányzatokat erősít, amelyek nagyon más nézőpontból láttatják a táncot, mint az a hagyományos funkció, forma szerint élt.
Mindezen folyamatok és azok hatásainak elkerüléséhez szükséges a szakma, a szakmai szervezetek megújulása, amelynek alapját az innovatív szemlélet, nyilvánosság, demokratikus felépítés, az elmélyült szakmaiság kell képezze.
A konferencia záró előadója Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, etnográfus tartott előadást „Miből lesz a cserebogár…?” címmel. Az előadás legfontosabb üzenete a néptáncnak közösségi nevelésben, valamint az egyéni boldogulásban betöltött szerepe.
Az előadó személyes példákon keresztül mutatta be azt, hogy néptáncos közösségekben a hagyományból táplálkozó módszerek révén, a társas kapcsolatokon keresztül a gyermek olyan észrevétlen tanulási folyamat részese, amely nyomán birtokában lesz a társadalomban elvárt viselkedési formáknak, erkölcsi normáknak, illetve képes lesz ezek megítélésére, szükség szerinti alkalmazására.
Az előadás második felében személyes vonatkozású történeteken keresztül mutatta be, hogy mint egykori hivatásos táncos, népzenész férjével hogyan tudott a néptáncos, népzenei tudásra támaszkodva megoldani nehéz helyzeteket, áthidalva a kulturális, nyelvi, etnikai akadályokat. Férje, Székely Levente nagykövetként képviselte Magyarországot több országban, és kihasználva a magyar hagyományokban való jártasságot több esetben sikerült az addig jelképes kapcsolatokat szorosra fűzni Magyarország és az adott ország képviseleti viszonyaiban. A legérdekesebb történet a taiwani kiküldetés során adódott, amikor is a magyar nagykövetség által adott kulturális, ünnepi műsor során a nagykövetnépzenei koncerttel, a nagykövet asszony pedig néptáncelőadással aratott nagy sikert a politikai közönség előtt, melynek nyomán olyan politikai csatornák nyíltak meg a magyar képviselet előtt, amelyek korábban nem léteztek.
A nap zárásaként adventi gálaműsor vette kezdetét, amelyben helyet kapott a „Fölszállott a Páva” győztes kolozsvári Tokos zenekar koncertje, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes. Ezt nyilvános táncház követte. A gálaműsoron és a táncházban megjelentek a konferencia résztvevői, illetve a kiscsőszi és a szomszédos települések közösségei is.
