Feljegyzés
Műhelymunka
Sopron, 2018. július17-18.
Téma: a táncoktatás, tanulás módszerei – elmélet, mozgástechnikai elemzések
„Programunk során fontos hangsúlyt fektetni a néptánc elméleti aspektusaira is. A soproni műhelymunka ebből kifolyólag nem a tánc gyakorlati, Sopron környéki specializációjának megismeréséül szolgált, hanem annak elméleti, mozgástechnikai elemzéséül. A jelenlévők azt tanulják meg, hogyan legyenek tudatos, jól alkalmazkodó táncosok, kíváncsiak a magyar néptánc mélységeire, megvizsgálva a táncok széles skáláját az egyszerű, kezdetleges típusoktól a fejlett változatokig – a soproni tánctípus jellegzetes darabjain keresztül.
A műhelymunka célja – az élményszerzés mellett – olyan mesterekkel való megismerkedés, együttműködés, akik kiváló pedagógusként és táncos szakemberként is megfelelő mintául szolgálnak az ifjúsági korosztály számára. Mindemellett fontos, hogy a táncos szakemberek el tudjanak mélyülni egy tánctípus történelmében, az egymásra épülő motívumkincsben felfedezzék az idő és fokozatosság adta lehetőségeket, a táncok előadásában pedig nemcsak a tánc funkcióját, hanem táncos mintákon keresztül egyfajta feldolgozó szemléletet kaphassanak.
A résztvevők archív filmanyag segítségével ismerkedhettek meg a tájegység tánckultúrájának fejlődéstörténetével, a látott táncanyagokat a mai táncoktatás lépéseivel összevetve kapcsolatot vonhattak a hagyomány és mai oktatás vetületeivel. A visszacsatolás a táncosok részére nem csak a technikai fejlődést teszi lehetővé, de közelebb is kerülhetnek a történelmi fejlődés során létrejött mozdulatokhoz. Megtanulhatták hogyan lehet néhány táncelem ismeretével saját táncot megfogalmazni, a bemutatott anyag stilisztikai jellegzetességeit miként lehet elsajátítani.”
A műhelymunka fő feladata, annak bemutatása, megvitatása volt, hogy milyen módszerekkel, tevékenységeken keresztül érhető el, hogy a táncos fiatalok egy-egy adott tájegységre vonatkozóan stílusosan, megfelelő tánctechnikai készséggel, szerkesztésmóddal sajátítsák el a konkrét táncanyagokat, ezzel együtt kialakítsák saját „táncukat”, tehát természetesen, a rájuk jellemző habitussal „használják” a tanultakat.
A nap során két tájegység ugrós táncain keresztül vizsgáltuk a módszertani folyamatokat, a tanítás-tanulás összhangjában. Mindkét tájegység táncainak tanítása két szakaszból állt, az első szakaszban a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete Filmtárából vetített archív táncgyűjtések megtekintésével elemezték a résztvevők interaktív módon a táncra jellemző alaplüktetést, a motívumait, az ezekkel összefüggő súlyvételek ritmikai változatait, minőségét valamint az ezekhez kapcsolódó gesztusrendszert, amelyek összességében meghatározzák egy-egy tánc stílusát. Ezt követően táncgyakorlat-foglalkozáson próbálták ki, sajátították el az elemzett mozdulatokat, összehasonlítva, a legegyszerűbb természetes mozgásformákkal (lépés, ugrás, futás, fordulás) levezetve az ezek során jelentkező végtaghasználattal való rokonságot.
A tréningeket tartó szakemberek ezáltal vezették rá a résztvevőket arra, hogy hogyan függ össze a paraszti élet mozgásformáival a parasztemberek alapvető mozgáskészsége, illetve milyen logikát érdemes alkalmazni a táncelemzések során, hogyan lehet ezt a gyakorlatban élethűen, természetesen, mégis az egyén habitusára jellemző módon gyakorlatba ültetni, eltáncolni.
A műhelymunka foglalkozásait Szabó Szilárd és Sipos Ferenc vezették, akik szakavatott ismerői a somogyi és a rábaközi (Sopron-környéki) táncoknak.
Összegzés
A műhelymunka elméleti szakaszában megfogalmazott célok megvalósulása, – amely szerint a fentiekben vázolt és később alkalmazott módszertani gyakorlatok által a táncos kialakíthatja saját, a tájegységre, falura jellemző mozgáskészletét, melyet stílusosan képes alkalmazni az improvizáció során – jól nyomon követhetők voltak a táncgyakorlati foglalkozások során. Beigazolódott, hogy megfelelő (fizikai, szellemi) felkészültséggel a diák is képes az önfejlesztésre, amennyiben ismeri a megfelelő módszereket, módszertani lépéseket. Így lerövidíthető a hagyományosan vizuálisan, utánzással, berögződés útján kialakult egyéni táncstílus kialakulásának, kialakításának időtartama.
Miért fontos ez…?
Az egyén a közösséget formáló alkotórész. Pozitív tulajdonságai átragadnak, öröklődnek, negatív tulajdonságai adott esetben szintén. Ez természetesen a közösség belső kultúrájától és annak vezetőitől függ. A negatív tulajdonságok megítélése mindig közös feladat, lassan észlelődik, lassú a reagálás is, hiszen kellemetlen maga a problémakör. A pozitív tulajdonságok felfedezése és az azokra való reagálás gyors, szinte azonnali. A jó emberek tehát hamar építhetnek közösséget, a negatív szelleműek viszont lassabban tehetik tönkre a már létrehozott együttműködést.
Minél több pozitív tulajdonságokkal rendelkező fiatalt kell, hát a világba bocsájtanunk. A tanulás képességét alapértékként kezelve azt gondoljuk, hogy egy jól reagáló, az információt megfelelően szűrő, meglátó személyiség általánosan is pozitív hatással lehet a társadalomra. Fejleszti saját általános képességeit és ezáltal példákat is ad a körülötte lévők számára. A megnevezett két táncmester éppen ilyen emberek. Látható, hogy mindkettejük köré egy egész régió életét meghatározó közösségi rendszer épült fel, melyek nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, szakmailag elismertek.
